Prológus

   Azt hiszem nem tudom, hogy a szüleim miért nem szeretnek. Egy igazi szülő, aki szereti a gyerekét nem rakja árvaházba, mint engem. Utálok itt élni. Bakker már éjfél van és holnap iskola. Itt az otthonban van egy ovi, általános iskola és középiskola. Nekem is ebbe az iskolába kell járni, most hatodikos vagyok. Egy barátom van, de rajta kívül mindenki utál. 

   Reggel  hét órakor van mindig az ébresztés, a gyerekfelügyelők keltenek. Nem tudok korán kelni, ha tehetném délután lenne az iskola, hogy nyugodtan tudjak aludni. Minden reggel ugyanolyan monoton. Ébredés, öltözés, reggeli, fogmosás és iskola, ahol mindennap  négyig ott kell fáradtan ülni, hogy a  felügyelők tudjanak aludni meg pihenni..jajj istenem már majdnem megsajnáltam őket. Könyörgöm már tizenhárom évesek vagyunk, egyedül is elvagyunk a szobánkban vagy az udvaron, mert a tanulószobán nem visznek ki minket. Akkor még talán jól éreznénk magunkat. A telefonunkat elveszik és tanulni kell, nem is úgy, ahogy akarunk hanem ahogy a rendes órákon ülünk. A harmadik sorban ülök a sok cafka között. Utálok ott ülni, minidig csesztetnek. Én megmondtam nekik, hogyha kihúzzák a gyufát megverem őket..csak röhögtek. Majd nézzük meg, hogy ki nevet a végén. Ezen kívül szerintem az ültetés tök jó, hisz az egyetlen barátnőm Lotti mellett ülök.

ülésrend

Nem vagyok oda az iskoláért, mint ahogy a többi velem egykorú gyerek sem. Mégis lelkesen mentem iskolába, hiszen az első óránk tesi volt, amit kimondottan szeretek. Talán az egyetlen tantárgy amire szívesen megyek be. Geri bá' a tanárunk és nagyon bírom őt. Mindig viccelődik, néha tényleg vicces, de van, hogy nagyon nem volt poénos. Minden lotyó hisztizik ha tesi jön, mondván "Utálunk futni, felülést csinálni, fekvőtámaszozni a métát se szeretjük!" Akkor mit szeretnek? Még szerencse, hogy csak nyolcadikban engedik a sminket ,mert lenne még egy indok, hogy nem akarnak tesizni -de akkor is csak a szempillaspirált.- 

-Gyerekek ma rendkívüli óra lesz ugyanis megszerveztük az első métaversenyt-kezdte Geri bá' az órát. 
   A fiúk én meg Lotti örültünk, de kik kezdtek el hisztizni? A kis kurvák nem mondom ki, hogy kik. Tizen megyünk a versenyre:  Lotti, Zsolti, Zsombi, Csongi, Bence, Zoli, Marci, Berci, Ádám és Én. Ez egy tök jó csapat lett, és szerintem erős is. Minden felsős évfolyam játszik mindenkivel. A nyertes osztály egy kirándulást kap. Egész órán csak métáztunk. Nagyon jó volt. Amikor mentem az öltöző felé, meghallottam bentről Lotti hangját, inkább megálltam és csak hallgattam. 

-...mondta nekem Ádi.. - mesélte szomorúan Lotti.

- Nincsen felsőbb éves akit így hívnak? - kérdezte Hanna reménykedve. 

- Nincs. - felelte Lotti búsan, és abbamaradt a beszélgetés. Bementem most már én is az öltözőbe, mindenki csöndbe lett és mindenki engem bámult. Nagyon rossz, hogy az egyetlen barátom  se őszinte velem, és a kíváncsiság is fúrta az oldalam.  Vajon miről beszéltek? Siettem magyarra, a tanár nagyon nem szimpatizál velem..Marika néni mindig csak szívat. Egész órán azon gondolkoztam, hogy miről leveleznek Lottiék. Biztos rólam,  már megszoktam, de Lotti? Ennyit arról, hogy barátság.  Gyorsan eltelt a magyar óra, de nem is bánom. Kimentem szünetre, de jobb lett volna, ha nem megyek. Ádám és Zoli egész szünetben rólam beszéltek és amikor mentünk be Ádám kigáncsolt. Még mindig fáj a térdem és a könyököm. Istenem valaki vegyen már ki ebből a földi pokolból. Matekon figyeltem mert most értem kivételesen a matekot. Lotti csak bámult segítségkérő nézésével, amikor Zsolti bá' kiosztott egy röpit. Tudtam, ha most segítek neki, akkor maradunk jóba és tovább fog védeni a barátnői ellen és semmi baj nem lesz. De amit ma csinált velem nem érdemli meg, úgyhogy úgy tettem mintha nem venném észre, hogy segítséget kér. Nekem ötös lett Lottinak csak kettes. Kellet így viselkednie. Ezek után jött egy rajz amit kimondottan imádok! Vízfestékkel kellet dolgoznunk, és azt festettünk, amit akartunk. Olyan gyorsan elment a rajz, pedig az lehetne több órás is. És az utolsó óránk ének volt amit utálok, mert a hangom olyan, mint egy vonyító macskáé. Rám nem került sor, de Ildikó néni azt mondta, hogy következő órán velem kezdi a feleltetést.  Szerencsére ma csak 5 óránk volt, de utána van egy rajzszakkör, amit szeretek. Ide akárki járhat, én amióta az eszemet tudom, járok rajzolni. Ürességet éreztem a szívemben, mikor letettem a kezemből az ecsetet. Ez volt az egyetlen menedékem, ami képes volt elfeledtettni velem, hogy hol is vagyok, min is megyek keresztül. Könnyeimmel küzdve vettem fel a táskámat a vállamra, hogy elkezdődjön az, amit a legjobban utálok. A tanulószoba.

   Fél óra szenvedés után, sikeresen megírtam minden házimat és gyorsan elmentem rajzra. Ott is a vízfestékkel foglalkoztunk. Majd visszamentem fél órára a tanulószobába. Semmi értelme nem volt, hogy beüljek, de mások csak örültek neki hiszen én voltam a  téma. Gyorsan elment a harminc perc, így kiviharoztam a teremből a szobánkba és gyorsan elkéretkeztem a felügyelőtől fagyizni. Soha nem volt olyan kedves, hogy nyolcig elengedjen, de elengedett. Egyedül jártam az utcákat, miközben a csokis édességet nyaltam. Egyszerűen felboldogít a csoki íze. Vettem is vagy öt táblával a közeli boltban. 
Nem akartam visszamenni az intézet sivár falai közé. Még meg is fordult a fejemben, hogy meglépek, de mégsem tettem. Már csak Lotti miatt sem. Bár nem esett jól, ahogy velem bánt, mégis csak ő áll legközelebb a szívemhez. Nagyot sóhajtottam, és elindultam vissza. Az intézet kapuja szomorúan nyikordult meg, mikor meglöktem azt, s unottan mentem végig a néptelen folyosókon. Mikor benyitottam a szobába, Lotti még a fejét is elfordította. Bebújtam az ágyba és elővettem a könyvemet.

  Nem szóltam Lottihoz, csak megvető pillantásokkal néztünk néha össze. Én szokásosan zenét hallgattam és olvastam. Éjszaka valami történt lent, de szabály, hogy nem mehetünk ki éjszaka a szobánkból csak ha baj van, de nem volt az, ezért inkább elkezdtem olvasni. Nehezen aludtam el, s vártam, hogy reggel legyen. Monoton, ugyanolyan reggel.

  Mint minden reggel, ez is ugyanúgy kezdődött, de mégsem. Egy héten minidig örökbe fogadnak egy gyereket. Ma jönnek a szülők megnézni minket, ezért nem lesz tanítás. 

Délelőtt nem történt semmi érdekes. Kiolvastam egy könyvet vagyis az összes Harry Pottert. Nem egy délelőtt alatta az összeset, de kiolvastam. Most itt állunk és nézeget minket egy tök rendesnek tűnő házaspár.  Mindenkit szemügyre vettek és mindenkit végig stíröltek. Azt mondták, hogy a hatodik évfolyamból akarnak gyereket. Félek. Mi lesz akkor, ha Lottit viszik el? Biztos hiányozni fogok. Vajon ha engem vinnének el hiányoznék valakinek? Mikor már mindenkit kétszer végig néztek eldöntötték, hogy kit visznek el. Tíz perccel később kijött a házaspár az igazgatóval és mondtak egy nevet, akit örökbe fogadnak. 

- A szerencsés lány - itt nagyon izgultam nehogy Lottit vigyék el-akit örökbe fogad a család, - fejezte be végre a diri az unalmas beszédet, megszólalt a nő is:

- Meszáros Lilla - körbenéztem döbbenten, hogy nincs is Lilla az osztályba. 

- Mészáros Lili - javította ki a nőt az igazgató - Gyere velünk!

Utánuk mentem. Nagyon unszimpatikusak, még a nevemet se tudják.

- Jó napot! - köszöntem félénken.

- Szia Lilla! - köszönt a nő.

- Barbi Lilinek hívják - súgta a pasi Barbi fülébe. - Szia Lili! -szólalt meg újra a férfi - Tominak hívnak és a feleségem Barbara, én 38 éves vagyok Barbi meg 36. Sajnos nem lehet gyerekünk, ezért az árvaházat véltük jó döntésnek. - csak mondta és mondta, nem figyeltem rá, de végre becsukta a száját.

- Te is mesélsz magadról? - kérdezte lelkesen Barbi.

- Persze...13 éves vagyok szeretem a rocokot és ennyi. - feleltem egyhangúan.

- Rendben holnap neked a reggel más lesz, mert pakolni fogsz, majd jön érted Tomi és Barbi. Menj köszönj el mindenkitől, akkor holnap reggel - szinte már ordította utánam, hisz könnyek szöktek a szemembe és már mentem hanyatt-homlok, amint meghallottam, hogy "menj". Elszakítanak a legjobb és egyetlen barátnőmtől, ráadásul idegesítő Tomi. Istenem, nem akarok új szülőket. Már beesteledett, mikor úgy döntöttem, elbúcsúzom Lottitól. Mentem a szobám felé és kiakartam deríteni hogy miről mesélt az öltözőbe Lotti Hannának. Egy levél fogadott az ágyamon:

ez volt a levélben, ezek után már nem is fog  hiányozni!





       


                     levél                          

Már este összepakoltam, hogy reggel minél előbb elvigyenek innen! Gyorsan eltudtam aludni szerencsére.
Másnap reggel, izgalommal vegyült félelemmel léptem ki a szobámból. Abból a szobából, ami tizenhárom évig az otthonom volt. Lementem a bőröndömmel a váróba. Megjöttek a leendő új szüleim. 

- Szia! Tegnap este már elintéztünk mindent. Mindenkitől elköszöntél? - kérdezte boldogan Barbi.

- Hello! Nincs kitől elköszönnöm, úgyhogy menjünk  innen.-válaszoltam szomorúan. 

A kocsiban ülve az ablakon néztem ki, miközbe Lotti járt a fejemben. 

-És kapsz bla bla bla meg megyünk bla bla bla- beszéltek felváltva, de nem figyeltem.